Nehéz helyzetbe kerülhetnek nyárra a búzatermelők, hiszen a termény ára mélypontokon van, miközben a feldolgozóipar is problémákkal küszködik.
A gabonaszövetség szerint a búza legnagyobb fogyasztójának számító malmokra is nagy teher nehezedik, ugyanis a bankok nehezen nyújtanak számukra hitelt a liszt árának az utóbbi két évben megfigyelt folyamatos csökkenése miatt.
Az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint a malmok a finomliszt kilóját 2008 tavaszán még 85 forintért adták a kereskedők felé, amit mostanra 54 forintig nyomtak le. Úgy, hogy közben a bolti árak ennél alacsonyabb mértékben (mindössze átlagosan 19 forinttal) csökkentek. Emiatt sok malom kénytelen veszteséggel termelni.
Pótsa Zsófia, a gabonaszövetség főtitkára szerint sem a világpiacon, sem idehaza nem mutatnak jelek a búzaárak felfele mozdulására. Még a tavalyi termésből is jelentős készletek vannak, ráadásul idén a környező országokban is jó lesz a termés.
GAZDAKÖR