Címlap

Bejelentkezés


Éljen a Tesco-mirelit! - Átalakuló piac

Rovat(ok):

Felemás kép bontakozik ki a mélyhűtött élelmiszerek hazai piacán. Egyes gyártók, illetve forgalmazók bizakodók, mondván: a dinamikusan fejlődő szektorban a határ a csillagos ég. Mások azonban visszavonulót fújnak.

Ilyen a Findus: a svéd cég itteni taggyűlése márciusban döntött úgy, hogy megszünteti a Findus Hungária Kft.-t, a kivonulást egy hete jelentették be. A 2002-ben létrehozott cég 200 milliós mínusszal zárta a múlt évet. A leállás indoka azonban az volt, hogy 2007 óta jócskán megnőttek a kinnlevőségei, majd a forint gyengülése is jelentős veszteséget okozott a cégnek.

A piaci trendeket figyelve azonban a fő probléma maga a termékkör lehetett: a válság után megváltozott vásárlási szokások ugyanis igen erősen hatottak erre a szegmensre is. Mennyiségben visszaesett a kényelmi termékek forgalma, nőtt ugyanakkor az alapanyagoké, ez a fogyasztás átrendeződésén túl a zöldség-gyümölcs termékek árának csökkenésével is magyarázható.

Az általános áresés elsősorban a kereskedelmi márkás termékek terjedését jelzi a mélyhűtött élelmiszerek piacán. Ezen áruk eladásából 36 százalékot tesznek ki a láncok élelmiszerei, így az állateledelek után itt a legnagyobb az arányuk, amely ráadásul egy év alatt öt százalékot növekedett.

A saját márkás termékek népszerűségének a növekedését látja a Tesco is, ahol a mélyhűtött áruk teljes választékán belül értékben és mennyiségben 25-35 százalékot tesz ki ezek aránya.



GAZDAKÖR