"Valódi magyar" élelmiszerláncra lenne szükség!

Magyarországon az élelmiszeripar helyzetét mi sem jelzi jobban, mint hogy 2003 óta nem volt egyetlen olyan év sem, amikor az iparágból piacra kerülő termékmennyiség elérte vagy meghaladta volna a megelőző esztendeit. Ha a 2003. évet vesszük 100 százaléknak, az iparág összes értékesítése 2008-ra 15 százalékkal csökkent – írja a Világgazdaságban Kapronczai István egyetemi tanár.

Az élelmiszeripar gondjai súlyos nemzetgazdasági következményekkel járnak. Ha folytatódik a hazai élelmiszer-termelés lejtmenete és az itthon is európai színvonalon előállítható termékek hazai piacról való kiszorulása, akkor növekszik az élelmiszer-ellátás és az élelmiszer-biztonság kockázata is. Végeredményben gyengül a nemzet biztonsága.A világ fejlett országaiban megfigyelhető az a törekvés, hogy – bár globalizált világról szól a kommunikációjuk – minden lehetőség felhasználásával támogatják saját országuk élelmiszer-termelését és a belső ellátás hazai forrásból történő biztosítását. Magyarországnak is erre kell törekednie.

A kereskedelmi ágazat gazdasági erőfölényéből következő üzletpolitikájának a hatására az élelmiszer-vertikumban mérséklődött a realizálható jövedelem. A mezőgazdaság érdekérvényesítő pozíciója is erősödött. Így az élelmiszeripar jövedelme szűkült. Ez a tendencia a politikának sincs ellenére, mivel a hazai élelmiszer-ipari termeléscsökkenést „kiváltó” külföldi áru végeredményben ármérséklő hatással jelentkezik. A külföldi tőke aránya az élelmiszer-ipari vállalkozásokban 2000-ben volt a legnagyobb, 63 százalék. Mára 47-re esett vissza. Ráadásul a kivont multinacionális tőkét képtelen volt pótolni a hazai vállalkozói kör. Ez azt is jelenti, hogy amennyire meghatározó volt a külföldi tőke jelenléte a magyar élelmiszeripar fejlődésében, annyira kitetté vált az ágazat a multinacionális cégek döntéseinek. A kiegyensúlyozott gazdasági és piaci viszonyok közt a külföldi tőke pozitív szerepet töltött be az élelmiszer-gazdaságban. Amint azonban „megbillent” a gazdaság, és válságtünetek jelentkeztek, az anyavállalatok az idegen országokban lévő leánycégeik kárára igyekeztek túlélni a nehéz időszakot, nem törődve azzal, hogy az milyen negatív hatással van a leányvállalatot korábban befogadó ország gazdaságára, társadalmára.

Elkerülhetetlen, hogy a magyar élelmiszer-gazdaságot a természeti adottságainkhoz illeszkedően és az élelmiszerek iránt középtávon egyre növekvő kereslet alapján a kormányzat stratégiai ágazatnak tekintse, megőrzésére és fejlesztésére elkötelezett politikát fogalmazzanak meg.

De rendelkezésre állnak-e valós lehetőségek a kibontakozásra? Határozott a válasz: igen! Az iparágnak a változó világban meg kell találnia a kitörési pontot. Ez csak az innováció eszközeinek a segítségével kifejlesztett speciális, magas hozzáadott értékű termékekkel lehetséges, amelyek betörhetnek a piaci résekbe, és amelyekkel jelentősen bővíthető hazánk exporthatósugara. Az állami szerepvállalást az innováció támogatásában rendkívül gyorsan és érdemi források megteremtésével elő kell segíteni. Az innováció feltétele a hazai oktatás és kutatás korszerűsítése is.

Kedvező eredményeket hozhatnak az élelmiszerlánc szereplői közötti és a határterületekkel (számítástechnika, folyamatirányítás, automatizálás, logisztika, egészségügyi kutatások stb.) való együttműködések. A szorosabb kapcsolatokat a szakmai szervezetek között is létre kell hozni. Az együttműködések a kereskedelmi láncokkal szemben is erősítik az élelmiszer-gazdaság tárgyalási pozícióit. Valószínűsítjük, hogy a globális válság nyomán az élelmiszer-kereslet évekig az olcsóbb termékek irányába tolódik el. Ez egyrészt kedvez a gyengébb minőségű áruk importjának, másrészt felerősíti az illegális kereskedelmet. A tájékoztatás, a marketing eszközeivel meg kell ismertetni a fogyasztót a minőségi élelmiszer-fogyasztás előnyeivel, ezzel korlátozva a válságidőszak élelmiszer-fogyasztásának minőségi erodálódását.

A vállalkozói struktúra is oka a lejtmenetnek. Itt rövid távon nemigen mutatkozik más lehetőség, mint a külföldi tőke megtartása, esetleg – kevéssé valószínűsíthető – visszacsábítása. A közép- és hosszú távú kibontakozás azonban az élelmiszer-feldolgozó kis- és középvállalkozások térnyerésétől várható. A hazai társadalmi körülmények között a jövőben egyre inkább kiteljesedő energia-, élelmiszer-, környezeti és humánválság miatt felértékelődő vidéken mind nagyobb szerepe lehet a helyi, illetve regionális élelmiszer-ellátásnak.

Nincs perspektívájuk azonban a kis- és középüzemeknek abban az esetben, ha termékeik értékesítését nem támogatják piacra jutást segítő állami, önkormányzati, illetve civil kezdeményezések. Egy valódi „magyar lánc” létrehozásának a lehetőségét még mindig nem esélytelen felvetni. Bár ezt a felvetést egyes véleményformálók „piac-, illetve versenyellenesnek” minősíthetik, az ilyen kereskedelmi hálózat életre hívása és támogatása a közvélemény-formálás, a marketing eszközeivel, egyéb – megengedhető – támogatásokkal segítheti a hazai termékek feldolgozását és értékesítését.


VG