Címlap

Bejelentkezés


Pályázati hírek

Összecsapták az Új Széchenyi Terv pályázatait


A kormány folyamatosan bocsátja társadalmi egyeztetésre az Új Széchenyi Terv megjelenő pályázatait. Az első körben véleményezésre meghirdetett felhívásokhoz érkezett hozzászólások nem kímélik a kiírókat: a pályázatok önmaguknak ellentmondanak, hiányosak, mást követel a pályázati kézikönyv, mint az általános útmutató, nincs menetrend, és rosszul hivatkoznak más jogszabályokra.

Új lendületet ad a Széchenyi Terv a vidékfejlesztésnek


Az Új Széchenyi Terv azokra az életképes elképzelésekre épít, amelyek a gazdaság szereplőitől származnak, hiszen az elmúlt fél évben konzultáció folyt a gazdaság megerősítéséhez szükséges lépésekről – mondta Fazekas Sándor Karcagon, ahol a helyi vállalkozók előtt ismertette a Széchenyi Terv agráriummal és vidékfejlesztéssel kapcsolatos részleteit.
A vidékfejlesztési miniszter kijelentette: a következő 15-20 évben nem élhetünk úgy, ahogyan eddig, sokkal rugalmasabb munkaerőpiacra, jóval nagyobb termelékenységre, hatékonyságra lesz szükség a jövőben, ha Magyarország és Európa versenyképes akar maradni. A tárcavezető beszélt arról is, hogy az új kormány lendülete a Széchenyi Terven is érződik. Gyorsítjuk, egyszerűsítjük az eljárásokat, fele annyi jogszabály, fele akkora terjedelem, fele annyi ügyintézési idő mellett az eddiginél sokkal hatékonyabb támogatási rendszert építünk ki a tárcánál – tette hozzá.

Új pályázati forrás érhető el a vállalkozások komplex technológia fejlesztéseinek támogatására


2010-ben ismét meghirdetésre kerül - az Új Széchenyi Terv irányaival összhangban - a Gazdaságfejlesztési Operatív Program harmadik legmagasabb támogatási összegű támogatását kínáló GOP-2010-2.1.1/C „Komplex vállalati technológia fejlesztés” című pályázati kiírás. A támogatási konstrukció keretében legalább 150 millió, de legfeljebb 400 millió forint igényelhető, és a megítélt támogatás 25%-a vehető igénybe előlegként. A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 6 milliárd forint a 2010. évre.

PROGRESSZÍV SZAKMAI DÍJAK 2010


A Progresszív Magazin idén 2010-ben is meghirdeti az FMCG-szektor legrangosabb, több mint fél éven át tartó versenyét. Idén öt kereskedői és hat szakmai kategóriában várják a pályázatokat.

PROGRESSZÍV SZAKMAI DÍJAK 2010


A Progresszív Magazin idén 2010-ben is meghirdeti az FMCG-szektor legrangosabb, több mint fél éven át tartó versenyét. Idén öt kereskedői és hat szakmai kategóriában várják a pályázatokat.

Élelmiszeripari pályázat - már beadható!


Élemiszeripari tevékenységet folytató kis- és középvállalkozások számára kivételes lehetőség 2010.-ben. 30 - 50 % -os támogatás. A következő hónapokan nem várható hasonló pályázati lehetőség élelmiszeripari cégek számára, az FVM (MVH) által kezelt pályázat kerete jelentősen lecsökkent, kérdéses, hogy mikor lesz meghirdetve új pályázati kiírás. Minden élelmiszeripar területén tevékenykedő cég, az ún. "Annex I. listás" cégek is pályázhatnak. Többek között pékségek, húsüzemek, tejfeldolgozók, gyümölcs és zöldségfeldolgozók, pálinkaüzemek és borászatok is jogosultak.
Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ


Gazdaságfejlesztési Operatív Program
mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése
c.
pályázati konstrukcióhoz
Kódszám:
GOP-2010-2.1.1/A

Újra itt a sztárpályázat


A mikro- és kisvállalkozások együttesen 10 milliárd forint európai uniós forráshoz juthatnak az idén annak érdekében, hogy technológiai fejlesztéssel és korszerűsítéssel növeljék jövedelemtermelő képességüket. Előzetes becslések szerint 1000-1300 projekt kaphat támogatást. Az elnyerhető összeg 1-20 millió forint.

EMVA - PÁLYÁZAT


.../2009. (...) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet módosításáról

Mikro-, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése


1. Pályázat célja és háttere

A mikro-, kis- és középvállalkozások jövedelemtermelő képességének növelése technológiai fejlesztésen, korszerűsítésen keresztül.

Tartalom átvétel