Címlap

Bejelentkezés


A következő pályázatok vannak tervezés alatt a 2011-es évre:


Tervezés alatt lévő pályázatok

Januári árak: leginkább az élelmiszerek drágultak

Rovat(ok):

2011. januárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,7% volt, 2010. januárhoz viszonyítva az árak 4,0%-kal növekedtek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Arzénos ásványvizek: az IPM-nek adott igazat a Fővárosi Ítélőtábla

Rovat(ok):

Másodfokon elutasította a Fővárosi Ítélőtábla az Auchan Magyarország Kft. fellebbezését, és helyben hagyta az elsőfokú ítéletet abban a helyreigazítási perben, amelyet az Auchan indított az IPM magazinnal szemben, mert az újság azt állította, hogy az Auchan mérgezett ásványvizet árusít. A bíróság kijelentette: a magazin nem állított valótlant azzal, hogy az Auchan, illetve beszállítója - felrúgva a jogszabályi előírásokat - egy arzénnal szennyezett kútból nyeri az ásványvizet. Az Auchan szerint a bíróság a szabad véleménynyilvánítás kategóriájába sorolta az IPM magazin közlését.

Együttműködést ajánlanak a termelőknek és a kereskedőknek a húsipari kkv-k

Rovat(ok):

Együttműködést ajánlanak a termelőknek és a kereskedőknek a Húscéhet alkotó belföldi kis- és közepes húsipari vállalkozások (kkv-k), mert szeretnék kihasználni meglévő kapacitástöbbletüket. Babati Zoltán, a Húscéh elnöke szerint az iparági kkv-k a hazai húsipari termelés 30-40 százalékát adják, de kibocsátásukat 30-40 százalékkal lehetne növelni.

Nagyrészt import hússal dolgoznak a magyar cégek

Rovat(ok):

Font Sándor, a kormánypárt parlamenti képviselője tegnap napirend előtt szólt az Országgyűléshez. Arra mutatott rá, hogy mekkora meglepetést okozott a disznóhússal kapcsolatos dioxin botrány miatti német import szankcionálása esetén, hogy magyar feldolgozók is tiltakoztak a védelmi intézkedések miatt. Ennek oka az volt, hogy sok hazai cég alkalmazza a külföldi húsokat termékeik előállításához.

Hamburgeradó drágítaná az élelmiszereket

Rovat(ok):

Tiltakozik a magyar élelmiszeripar

Sem gazdasági, sem egészségpolitikai indokok nem szólnak az élelmiszeripari különadó mellett - állítja lapunkhoz eljuttatott közleményében az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ). Cséfalvay Zoltán, nemzetgazdasági államtitkár megerősítette, hogy lesz ilyen adó.

Tavaszi búcsú az olcsó baromfitól

Rovat(ok):

A takarmányárak drasztikus emelkedése miatt lassan elnéptelenednek az ólak

A négyszáz forintos kenyér volt a hazai élelmiszerár-robbanás nyitánya, a sorban hamarosan a baromfi következik. A fogyasztás várható visszaesése miatt pékségek, állattartó telepek zárhatnak be.

A tavaszi élelmiszerdrágulás 5-15 százalékos lehet - Az ipar "lengéscsillapítóként" fékezi az árnövekedést

Rovat(ok):

Hozzávetőlegesen 5-15 százalékos lehet a meghatározó élelmiszertermékek tavaszi áremelkedése, és ez a felét teheti ki az alapanyag-drágulás nyomán indokolt mértéknek. Szakértők szerint a hazai áremeléseket nehezíti, hogy több ágazatban – így a tej- és a sertéspiacon – komoly importkínálat jelenik meg az áruházláncokban. Emellett az élelmiszeripari cégeknek – „lengéscsillapítóként” – a szükséges árnövelések egy részét „be kell nyelniük” a kereskedők ellenállása miatt. Az agrárszereplők – állítja Fórián Zoltán, az Agrár Európa Kft. üzletág-igazgatója – öngólt lőnek az áremelésekről szóló, hangulatkeltő bejelentésekkel, mert valójában az élelmiszerláncoknak adnak esélyt árrésük növelésére, miközben azok továbbra is leszorítják a beszállítói árakat. Az agromonitor.hu információi szerint a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. már lezárta az ártárgyalásokat partnereivel, az Auchan Magyarország Kft. viszont még folytatja az egyeztetéseket. A kereskedők egyértelműen arra törekszenek, hogy az árváltozások minél kevésbé jussanak el az árérzékeny fogyasztókhoz. Az áruházláncok januárban rendkívül korlátozott keresletet tapasztaltak, amely a tavaly novemberi-decemberi élelmiszerdrágulás hatásaival és a fogyasztásra kedvezőtlenül ható év eleji pénzügyi-gazdasági tényezőkkel függ össze.

Veszélyes mézek a boltokban: itt a friss lista!

Rovat(ok):

Hazánkban a hatóságok a mézvizsgálatok közel felénél találnak valamilyen hibát: az antibiotikum-tartalmú, valamint a hamis mézek is komoly problémát jelentenek. A két hónapja elrendelt országos mézellenőrzési akció eredményeképp sorra buknak le a veszélyes mézek.

A Zalabaromfi csődje utáni űrt töltheti be a pacsai baromfifeldolgozó

Rovat(ok):

Csaknem másfél milliárd forintos beruházással és termelői szerepvállalással kezdődött meg egy baromfifeldolgozó üzem építése a Zala megyei Pacsán. A közelmúltbeli alapkőletételen Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter elmondta: alapvető gond, hogy a magyar termelők gyakran magányosan vívják küzdelmüket a túlélésért. Szerinte ezért is mintaértékű, hogy a beruházó Zalai Baromfifeldolgozó Kft. 90 pulyka- és 30 csirketartó vállalkozás összefogásával építi meg a pacsai üzemet.

Tartalom átvétel